Van-e még kiaknázatlan földgáz és kőolaj az ország területén? A kérdésről valószínűleg a szakemberek is vitáznának, ám annyi bizonyos, hogy hetven év- vel ezelőtt, Zalában kezdődött meg az ipari termelés.
Hogy megünnepelje a kerek évfordulót, a szakma most visszatért a bölcsőhöz, a kezdetekhez.
A hazai olajbányászat múltja alig több mint két emberöltőnyire nyúlik vissza, ám az elmúlt 70 évben mégis rengeteg változáson ment keresztül a szakma. A ma is ünnepelt dátum az 1937-es esztendő volt, a Bázakerettye melletti Budafapusztán ugyanis ekkor találtak ipari termelésre alkalmas olajat. A felfedezés hatalmas jelentőséggel bírt, hiszen a kutak termelése az ország akkori kőolajszükségleteinek 75 százalékát fedezte, sőt: a 40-es évek elején még exportra is volt lehetőség.
- A budafapusztai kút fúrásakor éppen kétéves voltam, így akkor vajmi keveset tudtam a kőolajbányászatról – szabadkozik Trombitás István, aki a Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat első embere volt egykoron, s akit arra kértünk: idézze fel a zalai olajipar hőskorát. – Fiatalon vegyésznek készültem, ám a felvételi után átirányítottak a miskolci-soproni bányász karra, ahol az olajos szakot választottam. Az egyetem elvégzése után szerettem volna visszatérni szűkebb pátriámba, Heves megyébe, ám az akkori Budafai Kőolajtermelő Vállalat igazgatója munkát ajánlott. Így kerültem Bázakerettyére, ahol először kútjavítóként dolgoztam. Akkoriban már közel 350 működő kút volt a területen, így bőven akadt munkám. Tulajdonképpen 24 órás készenlét volt a miénk, hiszen ha valami meghibásodott, indulni kellett. Persze az 50-es években nem okozott problémát az, hogy elérjék az embert, autó nem igen volt, így jobbára a lakótelepen tartózkodtunk. Ennek ellensúlyozásául viszont közösségi programok tömkelegéből válogathattunk, színjátszókör, fotóklub, sportegyesület, táncház működött a településen.
Pista bácsi úgy fogalmazott: a kerettyeiek akkortájt egy nagy családot alkottak, s hogy ez így volt, azt az alábbi történet is bizonyítja.
- Emlékszem, egyik alkalommal, amikor táncmulatságra mentünk a feleségemmel a kultúrba, s a kisfiamat otthon hagytuk. Aggodalomra azonban nem volt okunk, a telefonkagylót ugyanis az ágy mellé tettem, s megkértem a telefonközpontost, hogy időnként hallgatózzon, nem sír-e a kölyök.
Persze voltak ennél nagyobb problémák is, jelesül a ruhatár időnkénti cseréje. A szakmában dolgozók bizonyára tudják, hogy a fekete arany milyen pusztítást képes végezni a textilen. Nos, ebből a Bázakerettyén dolgozóknak is kijutott.
Pista bácsi 1968-ig dolgozott a dél-zalai településen. Azt követően a fővárosban vállalt munkát, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt termelési főosztályán tevékenykedett. Ebben az időben a termelés súlypontja egyre inkább a nagyalföldi területekre koncentrálódott, 61-ben Hajdúszoboszlón, 64-ben Szankon, majd 65-ben Algyőn is új lelőhelyeket tártak fel.
- Pesten csak három évig voltam, rövid idő után visszahelyeztek Zalába – így Pista bácsi, akit 1978-ban a Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat igazgatói posztjára neveztek ki. – Szép időszak volt ez is, a Dunántúlon működő valamennyi termelő mező, köztük a nagylengyeli, a lovászi és a budafai területek tartoztak hozzánk. A dél-zalai olajmezők kimerülését megelőzendő, sikerült elindítani a másodlagos művelést – a rétegenergia pótlását gáz vagy víz besajtolásával helyettesítik, amely így kiszorítja az olajat – melynek eredményeképpen további kitermelésre nyílt lehetőség. Sőt, a 70-es évek elején elkezdődött a harmadlagos – széndioxid-gázas – művelés is. Szerencsés véletlen volt, hogy a kutatók ez idő tájt Budafán is találtak szén-dioxidot, így nem kellett hosszú csővezetéket kiépíteni.
Szakmai berkekben úgy tartják, ha egy olajmező egy emberöltőn keresztül képes a termelésre, akkor érdemes kutat fúrni rá. Pista bácsi szerint a másodlagos és harmadlagos termeléssel jócskán meghosszabítható ez az idő, a zalai olajkutak mindenképpen ezt támasztják alá.
- A MOL megalakulása után egy évvel, 1992-ben vonultam nyugdíjba, de az olajos szakmától egy percre sem távolodtam el – meséli a még ma is fiatalos öregúr. – A kanizsai Zsigmondy-Széchenyi SZKI-ben tanítok, mely középiskola még ma is az olajos képzés fellegvára, az elmúlt évtizedek során rengeteg kiváló szakember került ki innen.
A beszélgetés végén a jelenlegi vezetőségről is szó esik, Pista bácsi tudatos és komoly piacépítésről beszél, s megjegyzi: a mostaniak is értik a szakmát. Arra azonban nem szívesen válaszol, mit gondol, amikor betér egy benzinkútra. Végül abban maradunk, hogy tankoláskor nem az olajos szakma szerelmeseként gondolkodik.
Forrás: Zalai Hírlap
