8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 18. | Tel.: 93/518-900 | OM: 037 657

Emléktábla Ungor Károly emlékére

A Hunyadi utcai épület udvarán tegnap ünnepélyes keretek között avatták fel az iskola egykori tanulója, az 56-os áldozat Ungor Károly emléktábláját.

A szentpéterúri Ungor Károly az 1956/57-es tanévben a kanizsai Iparitanuló Iskola második osztályos szobafes-tő tanulója volt, aki október 26-án az ÁVH épülete előtti tüntetésen, a karhatalom sortüzében haslövést kapott, s november 1-jén belehalt sérüléseibe. Bene Csaba, a házigazda intézmény igazgatója elmondta: mindez Balogh László, a BLG igazgatóhelyettese és Mérksz Andor, a Zsigmondy volt igazgatója kitartó 56-os kutatómunkájának köszönhetően került elő a feledés homályából.

A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége megyei szervezetének kanizsai elnöke, vitéz Nagy Ottó idén tavasszal kereste meg az iskolát, mondván: szervezetük emléktáblát készíttet Ungor Károlynak, s kérték annak elhelyezési lehetőségét. Az emléktábla tervét a nyugdíjas óraadó tanár, Németh Alajos álmodta meg, s a talapzatot a zsigmondys kőművestanulók készítették el. A Zala Megyei Közgyűlés elnöke, Manninger Jenő ünnepi beszédében kiemelte: a 16 éves tanuló ártatlanul halt meg 1956 őszén, mert az akkori hatalom a tüntetők közé lövetett. S elgondolkodtató, hogy a rendszerváltozás után lassan két évtizeddel is kerülhetnek még elő áldozatok, akiknek hozzátartozói számára egyelőre nincs megnyugvás, senki sem kért tőlük bocsánatot.

Cseresnyés Péter kanizsai országgyűlési képviselő beszédét követően Fliszár Károly esperes szentelte fel az emléktáblát, melynek talapzatánál Ungor Károly egykori osztálytársai és szentpéterúriak is elhelyezték az emlékezés virágait.

Forrás: http://zalaihirlap.hu/hetvege/20081022_emlektabla_a_szobafesto_tanulonak

Város Napi elismerések, kitüntető címek

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Ozorai György ifjúságvédelmi felelősnek a kisebbségekért végzett áldozatos tevékenységéért „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért” kitüntető címet adományozta, valamint az erre emlékeztető díszoklevéllel és kisplasztikával, valamint 100000 Ft pénzjutalommal ismerte el kiemelkedő tevékenységét.

Ozorai György kiskereskedő családból származik. Általános iskolai tanulmányait Nagykanizsán, középfokú tanulmányait Zalaegerszegen végezte. 1969. Augusztus 1-jétől gépésztechnikusi végzettségével a nagykanizsai Finommechanikai Vállalatnál helyezkedett el, ahol üzemtechnikusként dolgozott 1973. Augusztus 14-ig. Már a következő napon a jelenlegi munkahelyén, a nagykanizsai Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola jogelődjénél helyezkedett el. Azóta az intézmény dolgozója. Folyamatos továbbtanulásai során 1973-ban megszerezte a géplakatosi szakmát, 1976-ban a győri Közlekedési- és Távközlési Műszaki Főiskolán műszaki oktató oklevelet szerzett, 1981-ben betanító ívhegesztő és betanító lánghegesztő vizsgát tesz, 1999-ben gyermek- és ifjúságvédelem tanfolyamot, majd drogprevenciós tanfolyamot végzett, 2000ben a soproni Benedek Elek Pedagógiai Főiskolán szociálpedagógus és családpedagógus főiskolai oklevelet szerzett, 2001-ben iskolai egészségnevelés tanfolyamot végzett, 2002-ben családsegítő továbbképzésen vett részt.

1998/1999-es tanévtől ifjúságvédelmi felelősként dolgozott illetve dolgozik a Zsigmondy-Széchenyi SZKI-ban.

Forrás: Szuperhír (www.szuperhir.hu)

Oktatás és képzés éve

Az idei évet az oktatás és a képzés éveként hirdette meg a helyi cigány kisebbségi önkormányzat. A szervezet ennek érdekében idén is jelentős pályázati pénzeket fordít a kisebbségi ház keretein belül működő általános, középiskolai és felsőfokú oktatásra.

Mint azt Teleki László elmondta: az oktatás és a kép-zés terén eddig sem voltak rosszak az eredményeik, ám a jövőben a jelenleginél is több roma származású embert szeretnének bevonni a programokba. Persze az általános iskolások sok éve hagyományosan és jól működő Hétvégi Kollégiuma, a Zsigmondy- Széchenyi SZKI-vel közösen létrehozott fiatal felnőttek érettségit adó képzése és a Pécsi Tudományegyetem tavaly óta ide kihelyezett főiskolai részlege is jelentős összegbe kerül, ám a különböző pályázatok segítségével az idén is finanszírozhatóak lesznek ezek az oktatási modulok.

- A Hétvégi Kollégium további működtetésére már megvan a pénz, az oktatási tárca ugyanis 2,5 millió forinttal támogatja a tanoda jellegű programot – árulta el Teleki László, aki a CKÖ megnyirbált működési költségeiről is szólt. Mint mondta: a város önkormányzata 2007-ben 1,5 millió forinttal csökkentette a költségvetésüket, s ezt a pénzt az idén sem kapják meg, noha volt rá ígéret.

- A munkaerő-piaci képzések terén is jobb eredményeket szeretnénk elérni, elsősorban olyan programok indítását tervezzük, melyek valóban piacképesek, s melyek jó esélyt biztosítanak az elhelyezkedéshez – folytatta az elnök. – Ennek érdekében – a munkaügyi központtal együttműködve – februárban, márciusban új képzéseket indítunk, s szándékaink szerint tovább működtetjük a Roma Munkaerő Piaci Szolgálatot is, mely hálózat felkutatja azon rétegeket, amelyek képzések, átképzések révén tudnak csak változtatni jelenlegi nehéz helyzetükön.

Teleki László azt is bejelentette, hogy az idei esztendőtől a CKÖ programjaiban részt vevők számára egyéni karrierterveket készítenek elő, sőt az egyének mellett a családokat is bevonják a programba.

Forrás: Zalai Hírlap

Sztrájk, nem sztrájk?

Míg a Zala Volán dolgozói nem, addig a megye több tanintézetében sztrájkolnak a pedagógusok hétfőn. Várható a vasutas dolgozók munkabeszüntetése is, tárgyalásaik még hét végén is tartanak.

- Hétfőn menetrendszerűen közlekednek a buszjáratok, a Zala Volán dolgozói nem lépnek sztrájkba – hangoztatta Horváth László, a Zala Volán Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elnöke. – Úgy tudjuk, hogy a Volán társaságok közül egyedül a Körös Volánnál van sztrájkkészültség, dolgozóik valószínűleg szüneteltetik is majd a munkát hétfőn.

A szakszervezeti elnök megjegyezte, a jövő hét többi napján sem várható sztrájk a Zala Volán dolgozóitól. Egyetértenek ugyan a Liga szakszervezetek követeléseivel, jelenleg a 2008-as bérkérdésben kívánnak megállapodni az illetékesekkel, ugyanakkor a Volán társaságok privatizációja ellen is felemelik a hangjukat. Ha ezen kérdésekben nem sikerül megállapodniuk, nem kizárt, hogy jövő januárban a sztrájk eszközéhez folyamodnak.

Pintér Istvánné, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete II-es Zala megyei vezetője kihangsúlyozta, hogy noha továbbra is ellenzik a egészségbiztosítás átalakítását, a Zala Megyei Kórház dolgozói felveszik a munkát – szolidaritásukat kék karszalag jelzi majd.

Takácsné Barna Éva, a Pedagógus Szakszervezetek Zala megyei és zalaegerszegi titkára arról tájékoztatott, hogy a megyei tanintézmények közül a keszthelyi Asbóth Sándor Szakközép- és Szakiskolában, a lenti Gönczi Ferenc Gimnáziumban, a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolában a sztrájk magas támogatottsága miatt kétórás munkabeszüntetést tartanak a dolgozók reggel 8-tól, ugyanakkor a megyeszékhelyi Apáczai Csere János ÁMK-ban egész napos lesz a sztrájk – ügyeletet azonban ezen intézmények is tartanak. A titkár elmondta, hogy a többi tanintézményben átlagosan a dolgozók 20-30 százaléka áll ki a sztrájk mellett, így ezekben az iskolákban lesz tanítás.

A legkritikusabb a MÁV helyzete. A szombathelyi csomóponton értük el Fábián Kálmánt, a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetének területi vezetőjét, aki még nem tudott konkrétumokról tájékoztatni. Mint hangsúlyozta, a tárgyalások eredménye dönti el, hogy hétfőn elindulnak-e a vonatok és ha igen, mekkora számban. Legkésőbb vasárnap délutánig eldől: a vasutas dolgozók szüneteltetik-e a munkát.

A kanizsai Dorottya Kórházban dolgozók körében működő két szakszervezet közül egyik sem hirdetett sztrájkot. Mint azt dr. Kovács József főigazgatótól megtudtuk, a KEDOSZ semmilyen akciót nem tervez, az EDDSZ pedig kék szalag kitűzésével támogatja a munkabeszüntetőket. A betegek ellátása tehát zavartalanul zajlik majd hétfőn is.

Mivel a minisztériummal 2008. december 31-ig érvényes megállapodást kötöttünk a vonalbezárásokkal kapcsolatban, a Vasutasok Szakszervezete biztosan nem sztrájkol hétfőn – jelezte Károlyi Csaba, az érdekképviselet gépészeti ügyvivője. Megtudtuk, a mozdonyvezetők is dolgoznak majd – fennakadást csak a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete tagjai okozhatnak a MÁV működésében. Erről érdeklődve a vasútállomáson azt a választ kaptuk: hétfőn reggel derül ki, mi is történik, mivel kevés VDSZSZ tag dolgozik Kanizsán.

Az oktatási intézmények dolgozói nagy tömegben, mintegy 70 százalékban fejezik majd ki tiltakozásukat az egészségügyi reform, a nyugdíjrendszer átalakítása kapcsán. Tóth Lajos, a Pedagógus Szakszervezet városi és területi titkára elmondta: az óvodák és az általános iskolák munkatársainak jelentős többsége kék szalagot visel majd, a sztrájkkal való egyetértése jeleként. A munkabeszüntetéshez konkrétan csatlakoznak a Batthyány, a Mező, a Cserháti és a Zsigmondy gimnáziumok és szakközépiskolák tanárai. A Cserháti minden létesítményében, a Zsigmondynak pedig a belvárosi telephelyén reggel 8-tól 10-ig nem folyik majd tanítás, de az esetleg beérkező diákok részére ügyeletet adnak. A Zsigmondy SZKI külső telephelyein a szokásos tanítási rend szerint zajlanak majd az órák – tudtuk meg Szmodics Józsefnétől, a városi polgármesteri hivatal művelődési osztályvezetőjétől.

Forrás: Zalai Hírlap

Reggel volán-sztrájk

NAGYKANIZSÁN a város legnagyobb középiskolájában, a nappali tagozaton 1325 gyereket foglalkoztató Zsigmondy-Winkler szakképzőben a diákok nagyobb része vidékről jár be, ám az igazgató, Mérksz Andor ennek ellenére úgy véli, a buszleállás nem zökkenti ki megszokott ritmusából az intézményt.

- Meg sem próbáltuk felmérni, mennyi gyereket érinthet és miként a holnap reggeli sztrájk – mondta Mérksz Andor tegnap délután. – Akik nem tudják megoldani, jönnek kicsivel később az óráikra, bekapcsolódnak menet közben a tanításba, az elmulasztott dolgokat pedig pótolják később.

Forrás: Zalai Hírlap