Fotóalbum
"IV. Zalai - Regionális - és Határontúli Betlehemi Jászol"
Ünnepélyes keretek között 2009. december 10-én Lentiben rendezték meg a "IV. Zalai - Regionális - és Határontúli Betlehemi Jászol" pályázatára beérkezett művek kiállításának megnyitóját, valamint a díjkiosztást. A beérkezett 174 alkotásból 37-et díjaztak. Iskolánk a Zala Megyei Közgyűlés díját vehette át.
Budapesti kirándulás 2009.12.12
2009. december 12-én iskolánk 40 tanulója szabadidős program keretén belül Budapestre látogatott. A kirándulás során a Hadtörténeti Múzeum állandó tárlatát tekintettük meg, majd a CSI kiállításon nyomozhattak diákjaink. Az érdeklődők egy csoportja a Csodák Palotájában érdekes, interaktív tevékenységekben vehetett részt.
Fotókiállítás 2010. február
2010. február 16-án az iskola galériájában kiállítás nyílt Peterman Károly és Peterman Máté képeiből. Néhány kép a kiállításról:
"KUL-TÚRA"-2010. február
A "KUL-TÚRA" Élmény pályázat keretén belül 2010. február 15- 18. között mintegy 140 diákunk a nagykanizsai Thúry György Múzeumba látogatott. Kincskereső Kalandtúrán vettek részt, mely során a fiatalok a régmúlt emlékeivel ismerkedhettek meg játékos formában. A versenyen legjobb eredményt elérő csapatok jutalomban részesültek.
A Víz Világnapja
A Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola Vécsey utcai Tornatermében a város iskolái versengtek egymással a Víz Világnapja alkalmából rendezett vetélkedőn. 2010. március 24-én az általános iskolák, majd március 25-én a középiskolák versenyét rendezték meg. A vetélkedő során a diákoknak olyan elméleti és gyakorlati feladatokat kell megoldaniuk, amelyek valamilyen módon köthetőek voltak a vízhez. A feladatok kitalálói, valamint az esemény házigazdái a Zsigmondy-Széchenyi SZKI környezetvédelmi munkaközösségének tanárai Szemmelveisz Ildikó tanárnő vezetésével. Az általános iskolások versenyének eredménye: I. Zrínyi Miklós Általános Iskola II. Péterfy Sándor Általános Iskola III. Bolyai János Általános Iskola A középiskolások versenyének eredménye: I. Batthyány Lajos Gimnázium II. Thúry György SZKI III. Dr. Mező Ferenc Gimnázium A jól teljesítő diákok értékes nyereményekkel távozhattak. Az eseményt Nagykanizsa Város Önkormányzata, a Dél-Zalai Vízmű ZRt, az Kanizsa Uszoda, a környék gyógyfürdői (Zalakaros és Gelse) valamint a Nagykanizsa és Térsége TISZK támogatta.
Diáknap 2010
Ebben az albumban a 2010. április 1-én tartott diáknap képeit lehet megtekinteni (és ez nem vicc).
Széchenyi hónap - nyitóünnepség
A Széchenyi emlékhónap nyitóünnepsége 2010. április 8-án koszorúzással kezdődött az iskola udvarán, majd a Deák téren lévő Széchenyi szobornál folytatódott.
Széchenyi hónap - sajtótájékoztató
A „legnagyobb magyar” halálának 150. évfordulója alkalmából színes, egy hónapon át tartó programsorozattal emlékezünk meg Széchenyi Istvánról intézményünkben. Kiállítás, sportrendezvények, daltanulás, vetélkedők várják többek között a diákokat az emlékhónap során. A programokról Bene Csaba, az iskola igazgatója és Marosi Attila, a történelem munkaközösség vezetője tartott rendhagyó sajtótájékoztatót 2010. április 8-án, ahol a diákok műsorukkal ezúttal a sajtó munkatársainak kedveskedtek.
Széchenyi hónap - Széchenyi Kupa
Néhány pillanatfelvétel a Széchenyi Kupáért folytatott küzdelmekből.
Széchenyi - előadás
A Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskolában 2010. április 22-én Kenessey Károly, a nagycenki Széchenyi Emlékmúzeum igazgatója tartott érdekes előadást diákok részére. A tanulók Széchenyi magánéletéről és politikai életéről kaptak hasznos információkat: többek között munkásságával, Kossuth Lajoshoz és Batthyányhoz fűződő viszonyával ismerkedhettek meg az érdeklődők.
"KUL-TÚRA élmény"
A 11. évfolyam diákjai a „KUL-TÚRA élmény” pályázati program keretén belül Keszthelyre kirándultak 2009. november 20-án. A Balaton Múzeum munkatársai múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak: bemutatták intézményüket, illetve a karácsonyi ünnepkör szokásaival, hagyományaival ismerkedhettek meg az érdeklődő diákok.
Tutanhamon kiállítás
Szabadidős tevékenység keretén belül közel 40 diák Budapestre kirándult 2009. november 7-én. Az élménydús kirándulás során megtekintették a Tutanhamon kiállítást, a Nemzeti Múzeum állandó kiállítását, s a közeljövőben tervezik a Hadtörténeti Múzeum állandó tárlatának, a Csodák Palotájának, a CSI és a Boticellitől-Tizianoig című kiállítás látogatását.
III. Schönox Országos Burkolóverseny
Az elmúlt évek hagyományait folytatva 2008. április 17-18-án immár harmadik alkalommal került megrendezésre a SCHÖNOX Országos Burkolóverseny, 14 szakközép- és szakiskola 28 tanulójának részvételével. A verseny helyezettjei: 1. Szélig András - Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola
Mesterművek 2008
Asztalos tanulók vizsgaremekei a 2008-as évben. Kiállítás a Hunyadi utcai épület aulájában.
Felújítások, átépítések a Zsigmondyban 2007. augusztus
A Zsigmondy-Széchenyi Szakképző Iskolában az idei nyári szünet sem múlik el felújítási, átépítési munka nélkül. A Hunyadi úti épület mellett a Vécsey úti és az Erdész utcai telephelyen is folytak, illetve jelenleg is folynak munkálatok.
Francia diákok a Zsigmondyban 2007. április
10 éves francia partneriskolai kapcsolattal büszkélkedhet a Zsigmondy-Széchenyi Szakképző Iskola. A kanizsai diákok legutóbb 2006. novemberében jártak Nantes-ban az Európai Unió Comenius pályázatának jóvoltából. Látogatásukat a franciák a napokban viszonozzák.
Erdélyi szakmai kirándulás 2007
„Építészeti és kulturális értékek megismertetése szakiskolások részére Erdélyben” pályázat megvalósult programjából egy kis ízelítő
Ifjúsági Klub átadás 2006. november
A Zsigmondy-Széchenyi Szakképző Iskola már hónapokkal korábban elkészítette bűnmegelőzési programját, melynek egyik eleme egy olyan ifjúsági klub életre hívása volt, mely kulturált lehetőségeket kínálna a szabadidő eltöltésére. A városban úttörő jellegű elképzelés megvalósításából az oktatási intézmény diákjai is kivették részüket, hiszen szakmai gyakorlatuk keretében elvégezték sok más mellett a szükséges festési, burkolási munkálatokat.
Francia diákkapcsolat 2001-2002.
A francia partneriskola diákjai és iskolánk tanulói látogattak el egymás iskoláiba 2001. októberében és 2002. márciusban.
Tablóképek
A jelenlegi iskola, és a 2000. évi összevonás előtti két elődiskola tablóképei. Ha birtokában van olyan kép, ami itt nem szerepel, kérjük írjon a következő címre: anda.zoltan@zsvszi.hu
Franciaország 1999. október
Iskolánk diákjai Nantesban a két iskola közötti cserekapcsolat keretében.






